|
 | Armageddon |
|
| |
Próféták
pro+phémi (gr): valakinek a nevében beszélni; nabi (héber): elhívott
A próféták Isten akaratának kijelentői.
Ábrahám
Isten Ábrahámot prófétának nevezi, mikor Abiméleket Gérár királyát meginti: nehogy elvegye Sárát. (1Móz 20:7)
Mózes
A Deuteronomium (5Móz) 34:10 leírja, Mózes volt az egyetlen olyan próféta Izraelben, akit az Úr színről-színre ismert. Lévi törzséből származott. Midián földjén való tartózkodása során, Isten a Hóreb hegyén elhívja arra a feladatra, hogy Izrael népét szabadítsa ki az egyiptomi szolgaságból, ahova még a pátriárkák korában jutott. Vezetésével a nép csodálatos módon menekül meg s kezdetét veszi a pusztai vándorlás, melynek során a Sínai-hegynél (Hóreb) ismét találkozik Istennel s átveszi tőle a tízparancsolatot, valamint az istentiszteletre vonatkozó utasításokat. A nép 40 évi vándorlását követően Mózes meglátja az ígéret földjét Kánaánt, de oda nem mehet már be.
A próféták harca Jahve tiszteletéért
Általánosan folyt a harc a kánaáni kultuszokkal való megalkuvás, a Jahve és Baál tisztelet összekeveredése ellen a honfoglalás utáni időkben. Az Isten iránti hűtlenség büntetéseként idegen elnyomókat támaszt az Úr népe ellen, amely ha megtér, bocsánatot nyer.
Sámuel
Már születése előtt Istennek szentelt volt. Karizmatikus személyiség volt. Szolgálata során rendszeresen bejárta a jelentősebb istentiszteleti helyeket. Ő kente fel Sault, majd Dávidot királlyá. Segítette Izraelt a Filiszteusok elleni harcban. Jelentős szerepe volt az Amálekiták legyőzésében.
Gád
Isten ellen elkövetett bűnnek bélyegzi a népszámlálást, melyet Dávid király ír elő.
Nátán
Keményen megfeddi a Betsabé-ügy miatt.
Meginti Dávid királyt, ne építsen templomot az Úrnak s megjelenti, helyette fia fogja azt végrehajtani.
Sémaja
Megjelenti Roboámnak, Júda királyának, ne szálljon harcba Izrael visszaszerzéséért. Roboám engedelmeskedik.
Ahija
Silóbeli próféta. Kijelöli Jeroboámot Izrael királyának, majd gonoszságai (bálványozás, az Úr útjának elhagyása) miatt házának pusztulását.
Illés
A mózesi hagyomány megtestesítője. Salamon király 40 esztendei uralkodását követően, halála után az ország kettészakad: északon Izrael, délen Júda. Északon Béthelben és Dánban kialakítanak egy-egy idegen istennek áldozó kultuszt, az attól való félelem miatt, hogy Izrael követvén a jeruzsálemi szertartás-rendszert szívében visszahúz majd Júdához. Ez nagy gonoszság volt, hisz Isten az első parancsolatban megtiltotta népének, hogy rajta kívül más, idegen isteneket tiszteljen, imádjon. Több generáció elteltével Akháb király került a trónra Izraelben, aki feleségül vette Jézabelt (Ethbaálnak a Sidonbeli királynak lányát), aki sok gonoszságra ösztökélte őt (1Kir 21:25). Kialakítják a Baál- és az Asera-kultuszt, az Úr prófétáit Jézabel megöleti. Ebben a közegben lép fel Thesbites Illés, aki a gonoszságok miatt megfeddi a királyt, a Kármel-hegyén legyőzi a Baál papjait. Jézabel bosszút akar állni rajta, Illésnek menekülnie kell, 40 napig menetel a Hórebig (1Kir 19). Már csak ő van életben az Úr prófétái közül, de az Úr megsegíti. Élete tulajdonképpen nem ért véget, mert természetfölötti módon elragadtatott (2Kir 2).
Elizeus
Azt kéri Illéstől még annak elragadtatása előtt, hogy hadd legyen az Illésben lakó lélek kettős mértéke rajta. Az illési hagyomány őrzője, tovább vivője. Omrinak, Izrael királyának házával szembe helyezkedik. Még képviseli azt a régebbi törzsszövetségi hagyományon alapuló jogot, hogy az Istennel kötött szövetség és a szövetségi törvény szellemében királyt szabadon bíráljon. Izraelen királlyá keni Jéhut, aki által Jézabel számára eljön a vég. Számos csodát tesz.
Ámós
Ő az első író próféta. Prófétai szolgálatát főként Izraelben végzi. Izrael istentisztelete nem igaz, külsőségekben merül ki csupán – derül ki szavaiból. Felemeli a szavát a szociális igazságtalanságok, az erkölcstelenség és a fényűzés ellen. Isten megutálta Izrael áldozatait, ajándékait – jelzi. Jogot és igazságot sürget. Izrael elhívásából nem feltétlenül következik Isten oltalma – figyelmeztet.
Hóseás
Ámós kortársa, működése szintén Izraelre terjed ki. Ostorozza a Baál-kultuszt. Az egy-isten hit elpogányosodott s erkölcsi romlást eredményezett – mondja, de hiába a nép nem bánja meg bűneit. Ő is és Ámós is, mint a mennyei királyi udvar követei, az e világ feletti uralom megbízott képviselői, bátran szembeszállnak az államhatalommal. Mindketten a kizárólagos egy Isten tisztelete mellett kardoskodnak s elvetik az idegen isteneket. A szövetségi törvény megtartását és igaz életet követelnek.
Ésaiás
40 évig működött Jeruzsálemben, még a babiloni fogság előtt. Feddőzik a társadalmi igazságtalanságok és az erkölcstelenség ellen, valamint az ellen, hogy a nép nem Istenben hisz. Megjövendöli Izrael, majd Júda pusztulását s egy megtisztított maradék megtérését. Ésaiás könyve 1-39. részek megalkotása fűződik nevéhez. A babiloni fogságág ideje alatt keletkezett írások (40-55. részek) egy, a fogságban élő prófétától (Deutero Ésaiás = második Ésaiás) származnak, míg a 56-66. részek a fogság után több próféta szavai alapján keletkeztek, akik Deutero Ésaiás egyik tanítványának hatását hordozzák munkájukon (végidei üdvösség-várás).
Mikeás
Szolgálatát Ésaiással egy időben kezdi meg. Felszólal a társadalmi visszaélések, a jeruzsálemi arisztokrácia és a papság igazságtalanságai ellen, melyeket a szövetség megszegésének tekint. Ésaiáshoz hasonlóan előre vetíti a Messiás eljöttét.
Jeremiás
Papi nemzetségből származik. Megjövendöli, hogy Júda sorsa meg van pecsételve. Isten ítélete ez a szövetség megszegéséért. A szövetség parancsai elvesztek a kultusz külsőségei közt. Sofóniással együtt harcoltak a pogány vallásosság ellen.
Sofóniás
Jeruzsálemben működik. Ítélet: Júda és Jeruzsálem ellen s Júda ellenségei ellen is. Jeruzsálem vigasztalása.
Náhum
Üdvpróféta. Külső ellenség (Asszíria, mint elnyomó hatalom) ellen prófétál. Ninive pusztulását jövendöli.
Habakuk: Üdvpróféta. Megjelenti Babilon felemelkedését, majd bukását.
Ezékiel
Ezekiel próféta papi rend tagja. A Babilonba történő első elhurcolás száműzöttjei között van, Babilonban történik elhívása. Megjövendöli a nép pusztulását, a bálványimádás Isten ellen való lázadás. Megítéli a hivatalos kultuszt, hangsúlyozza a belső megtisztulás szükségességét. Az Úr szavát tartja fontosnak. Jeremiással együtt hirdetik a hazatérést a népnek.
Aggeus
A templomépítés folytatására ösztönzi a népet a babiloni fogságból való visszatérés alkalmából. Tilt minden idegenekkel való keveredést, behatást.
Zakariás
Papi családból származik. Bátorítja a népet, Isten hamaros beavatkozását látja, Jeruzsálem újra Isten királyi székhelye lesz. Zakariás próféta könyvének 1-8. részei szerzője. A 9-11. részek későbbi keletűek, míg a 12-14. részek különböző próféták jövendöléseit tartalmazza (végső időkről).
Abdiás: Üdvpróféta. Edom ellen prófétál.
Malakiás
A babiloni fogság után, még az ezsdrási-nehémiási idők előtt, a közösség válsága idején tevékenykedett.
Jóel
A csapás ellenszeréül önvizsgálatot, bűnbánatot, megtérést hirdet. Isten megsegíti népét, ha hozzátér s ellenségeit megítéli.
Jónás: Ninive ellen prófétál.
Odéd: Meginti Izraelt (a Samariabelieket), hogy testvérével, Júdával szemben gyakoroljon irgalmasságot, mikor azokat egy ízben megtámadja s a népet elhurcolja. Izrael hallgat a próféta szavára. Történt mindez Akháznak, a Júda királya uralkodásának idejében.
Dániel
Nagyon fiatalon kezdte meg szolgálatát. Még tizenéves, mikor a babiloni fogságra hurcolják társaival együtt. Isten iránti szeretete nem engedte meg, hogy a babiloni királyoknak s szokásaiknak ész nélkül behódoljon. Az élet nem kis próbatételek elé állította, melyekben Istenhez való hűségét mindig bizonyította. Kereste Istent s ezért Ő sok mindent megjelentett neki. Úgy az álmok értelmét, mint a jövőre vonatkozó próféciák eseményeit. Próféciáit a 7-10. részekben olvashatjuk, melyek közül a 7. a 9. és a 12. részek tartalmaznak még olyan jövendöléseket, amelyek a végidőkre vonatkoznak.
Keresztelő János
Elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úr napja - írja Malakiás próféta (4:5). Jézus, Keresztelő Jánost Illyésként azonosítja (Mt 11:14; 17:11-12) s a legnagyobb prófétának nevezi (Lk 7:26, 28 Mt 11:11). Mint az Úr követe jelenik meg, aki előkészíti az Úr útját (Mal 3:1; Mt 11:10 Lk 7:27). Ő kiáltó szó a pusztában: készítsétek az Úr útját – mondja Ésaiás próféta (40:3; lsd még Mt 3:3; Mk 1:3; Lk 3:4; Jn 1:23).
Gábriel arkangyal megjelenti Zakariás papnak papi szolgálata közben s elmondja, hogy neki és feleségének Erzsébetnek - kik mindketten igazak voltak az Isten előtt - idős koruk ellenére gyermeket ad az Úr, aki a János nevet kapja. Nagy lesz az Úr előtt, betelik Szent Lélekkel és sokakat megtérít az Úrhoz. Az Illyés lelkével és erejével fog működik s az Úr előtt fog tevékenykedni. (Lk 1) Gyermekkorát követően a pusztában él, nyilvános szolgálatának megkezdéséig (Lk 1:80; 3:2; Mk 1:6). A bűnök bocsánatát és megtérést prédikál (Lk 3:3; Mt 3:1-2). Az embereket megtérésre hívogatja s sokakat megkeresztel (Mt 3:6; Mk 1:4-5). Jézust ő kereszteli meg a Jordán folyó vizében (Mt 3:13; Mk 1:9-10; Lk 3:21). Ő maga vízzel keresztel, de egy nálánál erősebb Szent Lélekkel és tűzzel – mondja (Mt 3:11; Lk 3:16). Keresztelő János bizonyságot tesz Jézusról (Jn 3:23-36), bizonyságot tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia (Jn 1:26-34).
Megfeddi Heródes Antipas negyedes fejedelmet (Nagy Heródes fiát) gonoszságai s testvérének, Fülöpnek a felesége (Heródiás) miatt. Ezért börtönbe csukják, majd Heródiás kezdeményezésére lefejezik. (Mt 14; Mk 6; Lk 3:19-20)
|
|
| |
| |