Nyelvben élő történelem

Az, hogy feltűnő nagy civilizációk abszolválták letűnők kultúráját természetszerűleg azzal is együtt járt, hogy a nagycivilizációs kultúrnyelvek átörökítették magukat egy következőbe. Egymásutánban. Nem célunk egy ilyen láncolat felvázolása. Minket e láncsornak csak egyetlen láncszeme érdekel, nevezetesen a latin-angolé, mert minket ez érint viszonylagos közelségből. Miként is menti, örökíti át magát egy olyan hatalmas civilizáció nyelve, mint amilyen a közel ezer éves történelmet magának tudható Római Birodalom volt, egy másik nagycivilizációs kultúrnyelvbe, mint amilyen az angol.

A latin nyelv az italikus alapnyelvből kivált ún. latin-faliszk ágból differenciálódott tovább kb. az i.e. VII. században. Az italikus alapnyelv az italiko-kelta nyelvegységből alakult ki, az italiko-kelta köztes alapnyelv pedig az északnyugat-indoeurópai köztes alapnyelvből vált ki. A latin nyelv tehát indo-európai eredetű. Az i.e. VII. századtól a IV. század végéig archaikus latinról beszélhetünk; az i.e. III. sz. elejétől az i.e. II. sz. közepéig ólatinról; az i.e. I. sz. második felétől az i.sz. II. sz. végéig klasszikus latinról; a III. századtól a VI. sz. végéig vulgáris latinról s a VII. századtól a VIII. sz. közepéig Galliában, valamint a IX-X. századig Itáliában és Hispániában egy átmeneti ún. protoromán korszakról. A klasszikus latin leginkább a normanyelv kiépítése révén különbözik az ólatintól, mely normanyelvet a klasszikus latin időszakában alakítottak. Egy hosszantartó kulturális válság következtében a nyelvi norma leépülése, a normatudat gyengülése vette kezdetét Kr. u. 200-tól. Ezt követően a klasszikus latint a felsőbb rétegek használják inkább, az élő nyelvtől fokozatosan elszakad. A beszélt nyelvből alakultak ki az újlatin, román nyelvek, a normatív (írott) latin nyelv pedig mesterséges kódként létezett tovább a későbbi korokban. Az újlatin, román nyelvek (portugál, spanyol, katalán, francia, olasz, román) a Kr. utáni I. évezred utolsó évszázadaiban a latin nyelvtörténeti változásai, területi széttagozódása eredményeként jöttek létre. Vulgáris latin alatt az oktatás és irodalom által érintetlen, kevéssé befolyásolt rétegek (szóbeli) nyelvhasználatát értjük. Első információk a vulgáris latin tekintetében kb. a Kr. u. I. századból valók s megszűnése azonos a latinnak, mint élő nyelvnek a megszűnésével. A latin és az újlatin nyelvek között nem lehet világos kronológiai határt húzni. A nyelvi struktúra szerkezeti átalakulásai több évszázad alatt mentek végbe a III-IV. századtól a VIII. századig. A latin akkor vált „holt” nyelvvé, mikor a műveletlen rétegek már nem értették a felolvasott, elmondott szövegeket.

Az angol nyelv nyugat-germán, germán, tágabban (szintén) indoeurópai eredetű. Az angol megnevezés egy germán törzs, az angelek (Angles) nevéből ered, akiket az angolok germán őseinek tekintenek s akik Kr. u. az V. sz. közepétől árasztották el Britanniát a szászokkal (Saxon) és a jüt néppel (Jute) együtt. Az ’English’ terminus az ’Angle-ish’-ből ered. Kezdetben a bevándorló nyugat-germán törzsre, majd a VI. században már Britannia összes germán származású lakójának megnevezésére használják. Anglia (England) is az ’angelek földje’ megjelölés nyomán kapta nevét. Az angol nyelv legősibb változata az angolszász (Anglo-Saxon) vagy óangol (Old English) (450-1150), melynek időszaka a normann hódoltságig tartott. Ekkortól beszélhetünk az angol nyelv középső szakaszáról (Middle English), majd kb. 1475-től modern angolról (Modern English), azaz a ma is használatos angol nyelvről.

A neolitikus kori britek (Neolithic Britons) (Kr.e. 3000), a Beaker-ek (Kr.e. 2400), majd a kelták (Celts) (Kr.e. 700) Britanniába történő beáramlását követően, a rómaiak Kr.u. 43-tól kezdődően foglalták el az országot. A déli országrész a birodalom része lett, de a felvidéki területek is római fennhatóság alá kerültek. Britannia római uralma a Római Birodalom összeomlásáig (476) állott fenn. Az írás és olvasás készségét a rómaiak honosították meg Britanniában. Az írott szó kiválóan alkalmas volt ideák terjesztésére s ezzel együtt a hatalom kiépítésére. A latin nyelv használata a kezdeti ellenállás ellenére terjedni kezdett elsősorban a városi lakosság s feltehetően a tehetősebb földbirtokosok körében. A latin nyelv használata a Kr.u. V. századi angolszász invázió következtében tűnt el. De jelenléte mégsem maradt minden nyom nélkül, mert feltehetően ennek a kapcsolódásnak az első emlékét őrizhetik azok a szavak is, amelyeket az óangol a latinból vételezett át. A középkori angol használatának idejekor a latin már ’holt’ nyelv volt. Ez a már mesterséges latin a Középkor latin nyelve is. A XII. században, Itáliából induló kulturális irányzat, a reneszánsz eléri Angliát is. Az iskolákban latin nyelvet oktatnak, mivel a legtöbb könyv latin nyelven íródik. A latin nyelv ismerete ekkor elengedhetetlen volt, hisz az egész művelt Európa ezen a nyelven kommunikált. A Középkor végére az angol és a latin nyelvet egyaránt használták az írott jogi nyelvben s az oktatásban is. Ezáltal a középkori latinnak a korabeli angol nyelvre gyakorolt hatása bizonyítottnak tekinthető. A XIV-XVI. században a humanizmus irányzatának hozományaként ismét feléled a reneszánsz, amely immáron a világi élet, a szabadság, a tudomány fontosságát hirdeti. A Tudorok uralma idején a reneszánsz újjáéled, az írás-, olvasás-tudás egyre jobban elterjed a XVII. századra. Ez az Újkor hajnalán született modern irányzat sem maradt el hatás nélkül, ami a modern angolt is érinthette.

A latin, mint közvetítő nyelv, ún. ’lingua franca’ szerepe pl. a Középkorban – s lehet, még később is -, jól megfigyelhető. Ahhoz sem férhet kétség, hogy ma ezt a közvetítő szerepet az angol nyelv tölti be. A kommunikációt szolgálja világszerte. Ugyancsak közvetítő szerepet töltött be a latin nyelvet megelőzően a görög. A Kr.e. a II. sz. közepe táján még nem tartják a rómaiak a latint a görög kultúrnyelvvel egyenrangúnak, azonban a görög kultúra Rómába történő átültetésére tett kísérletek eredményesnek bizonyulnak s a latint hamarosan a görög nyelvvel egyenrangúnak nyilvánítják.

Lábjegyzet:

*Az angolszász inváziót követően Britanniában kisebb királyságok alakulnak, egyfajta fregmentáltság jellemzi a területet. Angliát politikailag egységes országként a 10. századtól lehet említeni. A normann hódoltság után, a XII. századtól a XV. századig bezárólag az Anjou Plantagenet-ház uralmát követően, a Tudorok idején Anglia győzelmet arat a spanyol Armada felett 1588-ban s átveszi Spanyolországtól a tenger feletti hatalmat. Tengerentúli gyarmatainak bővítésével felülkerekedik Hollandián, a XVII. század második felében béke megállapodást köt vele. 1707-ben Anglia és Skócia egyesülésével létrejön Nagy-Britannia. 1714-től vezető európai hatalomnak számít, a franciák felett aratott számos győzelme okán. Ekkorra számos gyarmattal rendelkezik már. A Franciaországgal a kereskedelemért vívott harcnak végül a párizsi béke vet véget 1763-ban, ezzel Franciaország elismeri Nagy-Britannia új helyzetét, ekkortól uralkodó európai hatalomnak számít. A XVIII. sz. második felében a brit kereskedelem rohamosan nő. Nagy-Britannia fénykorában gyarmatai révén magában foglalja a föld területének és népességének ¼-ét, a világ addigi legnagyobb birodalma egészen a II. világháborúig.

**A normann hódoltság ideje alatt (1066-1154) elkerülhetetlenül érte francia behatás is az angol nyelvet, ugyanis a törvény s a normann uralkodók nyelve ez volt ekkor. Az óangol, a latin és az akkori francia nyelv országon belüli vegyes használata volt jellemző e korra. A legtöbb ember az angolt használta a beszélt nyelvben, miközben a műveltebbek a reneszánsz hatására járatosak voltak a latinban, a törvény nyelve pedig a francia volt.

***A tudomány mai állása szerint az italo-graeco nyelvegység, azaz a latinnak a göröggel való rokonítása, melyre korábban történtek kísérletek, nem igazolható. A görögöt a balkáni indoeurópai tömbön belül helyezik el.

A latin nyelv eredetéhez: Adamik Béla: A Latin nyelv története: Az indoeurópai alapnyelvtől a klasszikus latinig; Herman József: Vulgáris Latin: Az újlatin nyelvek kialakulásának útja