Utolsó idők
Armageddon






A Keresztény Egyház

Mottó: amely fölépíttetett "az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Efez 2:20)

A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! (Zsolt 118:22) A szegletkő egy épület építésekor az első kő, olyan viszonyítási pont, amelyhez képest kerül az összes többi meghatározásra. Elsőként a Jézus által kiválasztott 12 apostol: Péter + a 11: András, Jakab, János, Máté, Fülöp, Bertalan, Tamás, Jakab, Lebbeus (Taddeus), Simon, Júdás (helyette később Mátyás), majd a 70 tanítvány (Luk 10:1). Majd megjelenik 500 tanítványnak (1Kor 15:6) megmutatva nekik az Isten országának természetfeletti valóságát, erejét, majd Pálnak, akit később hívott el.

Az apostolok vándor-prédikátorok voltak, akik a hit terjesztése mellett, az összeköttetést is biztosították. Az első keresztény gyülekezetekben nem voltak hivatalos tisztségviselők, a gyülekezet tagjai között nem volt semmi különbség. A Szent Lélek kijelentéseit azok a próféták, tanítók közölték, akiknek a Lélek a kijelentést adta. A hívők számának növekedése idővel szükségessé tette tisztségviselők kijelölését: presbiterek (vének; gyülekezetvezetők), püspökök, diakónusok. Az első jeruzsálemi keresztény gyülekezet tagjai zsidókból megtért keresztények voltak. A gyülekezetekben nem volt kötött szertartás-rendszer: hagyták, hogy a Lélek vezessen, közös imádságok voltak. Esetenként vagyonközösséget vállaltak, segítették az elesetteket. Szeretetvendégségeket, úrvacsorákat tartottak. Péter számára Isten világossá teszi egy látomás, valamint a pogány Kornélius elhívása kapcsán, hogy a pogány népekre is kiterjesztette kegyelmét (Ap csel 10).

Pál a pogány népek térítőjéül rendeltetett és sokat fáradozott ebben az elhívásában. Három nagy térítői útja volt. Az első alkalmával egy kisebb területet járt be: Szeleukia, Ciprus, Perga, Anthiokia, Ikónium, Lisztra, Derbe, a környező likaóniai tartományok, majd vissza ezen az úton Attálián keresztül Jeruzsálembe. Második útja során, Szírián keresztül eljut Ciliciába, ahol erősítik az első téritői út során létrejött már meglévő gyülekezeteket, majd bejárja Frígia és Galácia tartományokat. Mízián keresztül eljut Macedóniába, Athénba s onnan kis-Ázsián keresztül, Cézáreát útba ejtve vissza Jeruzsálembe. Harmadik útvonala: Galácia, Frígia, kis-Ázsia, Macedónia, Görögország, majd vissza északra Macedónia, aztán Szamosz, Rodosz irányába haza. Gyakorlatilag bejárta a Földközi-tenger északi partvidékét, kis-Ázsiát, Macedóniát érintve Görögország keleti részét s végül utolsó Rómába vezető útja során érintette Krétát, Máltát, Szicíliát s Olaszország délnyugati részét. Erről, valamint az egyház szerveződéséről olvashatunk az Apostolok cselekedetei könyvében. Az apostoli levelekben pedig a gyülekezetek lelki gondozása jelenik meg.

Mikor János a Jelenések könyvében leírja látomásait az akkori 7 kis-ázsiai gyülekezetnek, feltehetően előrevetíti az Egyház sorsát is (Jel 2; 3).

Jeruzsálem elpusztulásával együtt járt az egyház szétszóródása és a keresztények üldözése, akik nem mellesleg megtagadták a császárkultuszt és a római államvallás hivatalos isteneinek imádását. Már egészen a kezdetekkor megjelennek az egyházat megzavaró tévtanítások (pl. Marcion tanai, vagy a gnoszticizmus). Marcion tévtanításainak ellenébe kezdik meg keresztény közösségek az Új Szövetség iratainak összerendezését már az I-II. században: kiválogatják és elkülönítik azokat az iratokat, amelyeket teljes mértékig Istentől ihletett, Istentől származó iratoknak tartottak az ún. apokrif iratoktól. (Az eredetileg görög nyelven íródott Új Szövetséget modern európai nyelvekre Luther német nyelvű Biblia fordítása alapján ültették át.) A kereszténység a II. században erélyesen és határozottan megharcol a gnoszticizmussal, amely a hitet önmagában nem tartja elegendőnek, hanem ismereteket sürget s feltűnően sok benne az asztrologikus anyag. A kereszténység megmarad a bibliai és apostoli hagyományainak a biztos alapján, ám két évszázaddal később a tévtanok belevegyülnek a keresztény hagyományokba. Az őskeresztény egyház fokozatosan elszakad a gyökerektől, a tiszta hittől, az egyház aposztáziába esik, így történhet meg az, hogy állami státusra emelkedik. A 313-ban Constantin által kiadott ediktum államvallássá teszi a kereszténységet, melyet a feudális államok megörökölnek. A IV. századtól a kereszténység a - már eleve több idegen kultuszt importált - hellén államvallással egyenlő jogokat kap, majd hamarosan kiszorítja azt, de oly módon, hogy az összevegyült görög-római szellem alaposan rányomja bélyegét a keresztény egyház szokásaira, jó néhány pogány eleme beszivárog abba. A Római Birodalom beolvasztotta a más nemzetekben kialakult pogány vallásos rendszereket a magáéba. Ebbe beletartozott a legnagyobb főpap hivatala, a Pontifex Maximus cím is. A III. század közepén a római gyülekezet jelentősége nagy, tekintélye erősödik. A Római püspökség politikai törekvéseinek köszönhetően 378-ra Róma püspöke politikai hatalomra tesz szert, elsőként választják meg Pontifex Maximusnak. Kialakul a pápaság intézménye, amely egyre több hatalmat kíván magának, a XI-XII. századi pápaság pedig már a világi hatalom fölé akar emelkedni.

Luk 22:25-26 „A pogányokon uralkodnak az ő királyaik… De ti nem úgy: aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál – hangzik Jézus szava ennek ellenébe.

A visszaélésekkel, megalkuvásokkal teli pápaság azonban életre hívja a hit megújulását azáltal, hogy némelyekben feléled a tiszta hit iránti vágy. A XII. sz. végén a valdensiek (Franciaország) az evangélium hirdetésének szentelik életüket, a Bibliát ismerik el egyetlen és legfőbb tekintélynek, felélesztik az apostoli egyház hagyományait, a letisztult őskeresztény gondolkodás tükröződik vissza bennük. A XIV. században Vyclif János (Anglia) kimondja, hogy az egyháznak nem az a hivatása, hogy világi hatalomra, anyagi javakra törekedjen, az egyháznak nincs szüksége látható főre s azt is, hogy a Bibliához vissza kell térni, annak igazsága a döntő. A Bibliát népszerűsíteni kell, a hit egyetlen tekintélyét minden hívőnek ismernie kell. Husz Jánosra (Csehország) nagy hatással van Vyclif. Megfogalmazza, hogy bűnbocsánatot bűnbánat és megtérés útján lehet szerezni, nem pedig pénzért. A megigazulás hit által lehetséges. A ’búcsú’ nem segít az üdvösség tekintetében. Hogy ki van üdvösségre vagy kárhozatra predestinálva, azt a pápa nem tudhatja. Ha a pápai bullák a szentírással ellentétben állnak, akkor azokkal szembehelyezkedni kötelesség. Az egyetlen szent és egyetemes egyház az eleve elrendeltek, a kiválasztottak közössége, gyülekezete. A XV. században jelentős változások álltak be a nyugat-európai államok és az egyház viszonyában: a reformáció megingatta a katolikus egyház államvallás jellegét. A Vyclif által megkezdett hit újítás generálta Közép Európában a XVI. században a reformációt, melynek 3 fő irányzata: a lutheri (Németország), a kálvini (Svájc) és a (népi) anabaptista. A lutheri irányzat hamar feladta forradalmi jellegét és a feudalizmus talaján álló fejedelmek és a városi polgárság azon részének hatalma alá került, amely nem tartotta szükségesnek a fennálló rend forradalmi meghaladását. Az anabaptisták a városi szegények és a parasztok követeléseit fogalmazták meg vallási formában. A kálvini a feltörekvő polgárság számára szolgáltatott megfelelő ideológiát, akik leginkább voltak érdekeltek a kapitalista viszonyok kialakulásában. Az egymás után következő reformáció-típusok egyre többet hagynak el tanaikból, az egyházak ugyanolyan előjogokat kapnak és követelnek, mint korábban a katolikus egyház, szekularizálódnak. Az anabaptista mozgalomból nőtt ki a baptista megújulás (XVII.sz.), amely a hitből való felnőttkori, teljes alámerítéssel történő megkeresztelkedés elkötelezettje (Hollandia, Anglia, később USA). A pünkösdi (karizmatikus) megújulás a XIX. századi baptisták, methodisták közül válik ki s a XX. sz. elején kezdi el tevékenykedését (USA). A mozgalom néhány évtized alatt világméretűvé szélesedett, és mára a kereszténység történelmének legnagyobb kiterjedésű evangelizációs sikereit érte el. Jézustól 1996-ig az újjászületett keresztények 70%-a a XX. században lett hívővé, a XX. századiak 70%-a pedig a második világháború óta.

Jel 14:6 … láték … angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek.

A fenti folyamatból látható, időről-időre mindig volt igény arra, hogy a hit meg-megújuljon. Azonban felvetődik a kérdés: vajon az állami, társadalmi elfogadottságra vágyó egyházak mihelyst megkapták azt, egyúttal nem távolodtak-e el Istentől? A szekularizáció, az elvilágiasodás miatt nem kerültek-e távolabb a gyökerektől?

Ha van füle valakinek hallja!

Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az .. iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. (Jel 14:9-11)




Utolsó idők

Honlapkészítés