Azt az áthagyományozott örömhírt mondhatom el, hogy Jézus Krisztus ÉL.

Noha meghalt a bűnökért és – még a szombat beállta előtt - eltemették, az Atya - a szombat elmúltával – harmadnap kora hajnalra feltámasztotta „a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia” (Ap csel 2:24).

A halálból való feltámadását követően testben több ízben megjelent a tanítványoknak, mely megjelenéseknek több jelentősége is volt. Mindenekelőtt megmutatta tanítványainak az Isten országának természetfeletti valóságát, erejét s egyúttal tanúiul rendelte őket, tegyenek bizonyságot az Ő feltámadásáról, hogy az elkövetkező nemzedékek támaszkodni tudjanak az ő tanúságukra. A választás szerinti apostolság feladatának a legfontosabb eleme e tanúságtétel volt, melyeket az evangéliumok, az Ap. csel 1, valamint az 1Kor 15 még tovább örökítenek.

Ha Krisztus fel nem támadt, hiábavaló a hit, mert ha azt mondjuk, hogy nincs feltámadás, akkor hitünknek azt az alapkövét tagadjuk, amelyen maga az egész hit (is) nyugszik, ti. hogy Krisztus feltámadt. Az Ap csel 26:23 bizonysága szerint márpedig Krisztus a halottak feltámadásából az első.

A Máté 27:52 arról is beszámol, hogy Jézus feltámadását követően a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szent teste föltámadt, akik kijővén a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

A feltámadás rendjéről az 1Kor 15: 23-24-ben olvashatunk: Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának.

Jézus így szól: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal." (Ján 11:25-26)

Az örök élet nem a feltámadásba általánosan vetett hit függvénye, nem ismeret függvénye, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit függvénye. Az abban való hité, hogy Ő a Megváltó - aki feltámadt a halálból és most is él.