|
 | Armageddon |
|
| |
Eszkatológia és apokaliptika
Az eszkhaton görög eredetű szó, jelentése: végidő, mellyel a Jézus Krisztus eljövetelével megkezdődött időszakot szokták jelölni. Időszámításunk számegyenesén Hozzá viszonyítunk: volt idő Kr. e. és van idő azóta.
Az apokaliptika szintén görög eredetű szó, jelentése: felfed, kinyilvánít. A jövőre vonatkozó eseményeket látomás-képekben jeleníti meg. Gyakran alkalmaz szimbólumokat, mely egyfajta kódolt nyelvezetet kölcsönöz az ilyen írásoknak s melyeknek megértése kinyilatkoztatás által lehetséges. Tematikáját tekintve leginkább az alábbiak fordulnak elő bennük: Az Úr Napja eljövetelének várása, amellyel egy új kor jön el, mely tulajdonképpen Isten üdvtervének beteljesedése a történelemben. A világosság és a sötétség kozmikus harca földi viszonylatban is megjelenik a történelem folyamán kozmikus katasztrófákkal tarkítva: a világ gonosz, de Isten kezében a hatalom, aki eljön és ítéletet tart. Megjelenik bennük a várakozás a Messiás eljövetelére, aki nem más, mint a mennyei Szabadító.
Dániel próféta Nabukodonozor egyik álmának magyarázata során felvázolja a jövőt, birodalmát birodalom követi, míg el nem jön Isten országa (2:28, 39-40, 44). Majd a 7. részben Dániel korától kezdődően megjelenti Isten a történelem végkifejletét 4 nagy birodalom sorsának felvázolását követően. A 8. részben leírt események egyszer már beteltek, azonban a 10-14. verseknek lehetséges eszkatologikus értelmezésük is, csak úgy, mint a 11. részben, ahol a betelt eseményektől elvonatkoztatva a 30-38. verseknek szintén tulajdonítható eszkatologikus magyarázat: e két igehely az antikrisztusi magatartást példázza. A Messiás megjelenése (9:24-27) apokaliptikus várakozás, a 12. rész pedig apokaliptikus látomásokat tartalmaz.
A Zakariás prófétának tulajdonított könyv számos eszkatologikus (apokaliptikus látomásokkal is megjelenített) üzenetet tartalmaz: 2. rész, 4. rész, 5. rész. A 3. és a 6. részben a Csemete eljövetelének ígérete. A 8. rész akár az Apokalipszis részeként is értelmezhető, talán még akkor is, ha már egyszer beteljesedett. Ugyanez elmondható a 9-10. részekről. A 12-14. részek viszonylag egyértelműsíthetően eszkatologikusak.
Ezékiel próféta könyvének 20. részében a 39-48. versekben s a 36-39. részekben lelhetők fel eszkatologikus üzenetek.
|
|
| |
| |