A könyvek könyve

Biblia – Biblo – Tekercsek

Az Ószövetségi kánon a hiteles bibliai könyvek gyűjteménye, melyet az i.e. VII-V. században állítottak össze. (kánon (gr): zsinórmérték)

A Protokanonikus (elsőkánoni) könyvekből áll, melyet 3 részre osztanak:

1. Tóra, 2. Próféták (Nebiim), 3. Szent iratok (Ketubim).

1. Tóra (5 tekercs) - Pentateuchos

Genesis – Teremtés könyve; Mózes I. könyve
Exodus – Kivonulás könyve; Mózes II. könyve (Az Egyiptomból való kivonulásról)
Leviticus – Léviták könyve; Mózes III. könyve (A Léviták szolgálatáról)
Numeri – Számok könyve; Mózes IV. könyve (Az izraeliták megszámlálásáról)
Deuteronomium – Második törvénykönyv; Mózes V. könyve (A törvény summája)

A Tóra keletkezése: Több műből keletkezett könyv együttes, nem egy szerző műve. A szentírástudomány szerint a legrégibb iratok Kr.e 900 körül keletkeztek, jellemző rájuk a Jahve, azaz az Úr nevének említése, ezért Jahvista gyűjteménynek nevezik. Kr. e. 720 körül keletkezett az Elohista gyűjtemény (Elohim, azaz az Isten szó használata alapján), Kr.e. 550 körül, a babiloni fogság idején a alkotta meg a papság a Papi kódexet. A Papi kódex előtt keletkezett a Deuteronomium (Mózes V. könyve). Ezeket végül egy utolsó átdolgozó (redaktor) alakította ki mai formájában.

2. Próféták (Nebiim)

Korai próféták (Prophetae Priores):

Józsué könyve, Bírák könyve, Sámuel 1. könyve, Sámuel 2. könyve, Királyok 1. könyve, Királyok 2. könyve (Jehosuah, Judicum, I Samuelis; II Samuelis; I Regum, II Regum)

Kései próféták (Prophetae Posteriores; Író próféták):

Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, Hóseás, Jóel, Ámós, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Sofóniás, Aggeus, Zakariás, Malakiás (Jesaia, Jeremia, Ezechiel, Hosea, Joel, Amos, Obadia, Jona, Micha, Nahum, Habakuk, Zephania, Haggai, Zacharia, Malachia) próféták könyvei

3. Szent iratok (Ketubim, Hagiographa):

Zsoltárok könyve, Példabeszédek, Jób könyve, Énekek éneke, Ruth könyve, Jeremiás siralmai, Prédikátor könyve, Eszter könyve, Dániel próféta könyve, Ezsdrás könyve, Nehémiás könyve, Kónikák 1. könyve, Krónikák 2. könyve (Psalmi, Proverbia, Job, Canticum Canticorum (Cant. Cantic), Ruth, Threni, Ecclesiastes (Kohelet), Esther, Daniel, Ezra, Nehemia, Chronica)

Úszövetségi kánon

Az Újszövetség eredetileg görög nyelven íródott. A kereszténység I. századi tanításait tartalmazza, melyek összeválogatását keresztény közösségek végezték: kiválogatták és elkülönítették az ún. apokrif iratoktól azokat az iratokat, amelyeket teljes mértékig Istentől ihletett iratoknak tartottak s melyek keletkezési ideje a Kr. u. I. század.

A Történeti könyvekből (4 evangélium, Apostolok cselekedetei), az Apostoli levelekből és az Apokalipszisből áll.

A 4 evangélium (evangélium jelentése: jó hír; ez esetben az üdvösség örömhíre) keletkezési ideje az I. sz. végére tehető. Az Úrra való emlékezés, írásos formái kívánnak lenni. Eredeti szemtanúk élményei, emlékei alapján feljegyzik Jézus szavait, kinyilatkoztatásait, összegyűjtik csodatetteit. A Jézusra vonatkozó hagyományt a szóbeliségtől megvédve, normát teremtenek, hogy útmutatásul szolgáljanak az újabb és újabb generáció híveinek.

A 4 evangélista: Máté, Márk, Lukács és János. Az első 3 evangéliumot ún. szinoptikus evangéliumoknak szokták hívni, hasonló felépítésük és témaazonosságuk folytán, feltehetően közös forrásokat használtak. Tendenciájukban s céljaikban azonban különböznek. Máté a zsidók hitetlenségével szemben kívánta megvédeni a Krisztus-hitet, Márk a misztérium-vallásokban járatos pogányok számára kívánt vonzó képet felvázolni Jézus alakjáról, míg Lukács a hellenista műveltség elterjedésének megragadásával minden néphez szólt. Feltehetően Márk volt az első evangélium szerzője s Máté, valamint Lukács tőle merítkeztek, valamint egy ún. Beszédgyűjteményből (Logiaforrás), amely Jézus mondásainak gyűjteménye volt. János a jézusi hagyomány egy másik ágáról tanúskodik. Más közösségben születik, mely nem ismeri a többi evangélium által közvetített hagyományt.

A 4 evangéliumnak szimbolikus jelentést szoktak tulajdonítani: Máté evangéliumában Jézusnak ember(i) mivolta, természete rajzolódik ki. (Erre utalhat a családfa levezetés egészen Ábrahámtól.) Márknál, mint oroszlán jelenik meg, mely az erőt jelképezi s ne feledjük Ő a királyok királya s a Megváltó. Lukács esetében, mint bika tűnik fel, mely a papi hivatást, szolgálatot jelenti (közbenjáró főpap) s mint aki áldozatul adta magát. János sasként ábrázolja: szellemi, lelki természete jelenik meg. Ő megdicsőült Úr.

Az apostolok cselekedetei

A Jézus által kiválasztott 12 apostol: Péter, András, Jakab, János, Máté, Fülöp, Bertalan, Tamás, Jakab, Lebbeus (Taddeus), Simon, Júdás (helyette később Mátyás). Pál a pogányok apostolául rendeltetett. Az apostolok vándor-prédikátorok voltak, akik a hit terjesztése mellett, a gyülekezetek közti összeköttetést is biztosították. Pálnak 3 nagy térítői útja volt. Az első alkalmával egy kisebb területet járt be: Szeleukia, Ciprus, Perga, Anthiokia, Ikónium, Lisztra, Derbe, a környező likaóniai tartományok, majd vissza ezen az úton Attálián keresztül Jeruzsálembe. Második útja során, Szírián keresztül eljut Ciliciába, ahol erősítik az első téritői út során létrejött már meglévő gyülekezeteket, majd bejárja Frígia és Galácia tartományokat. Mízián keresztül eljut Macedóniába, Athénba s onnan kis-Ázsián keresztül, Cézáreát útba ejtve vissza Jeruzsálembe. Harmadik útvonala: Galácia, Frígia, kis-Ázsia, Macedónia, Görögország, majd vissza északra Macedónia, aztán Szamosz, Rodosz irányába haza. Gyakorlatilag bejárta a Földközi-tenger északi partvidékét, kis-Ázsiát, Macedóniát érintve Görögország keleti részét s végül utolsó Rómába vezető útja során érintette Krétát, Máltát, Szicíliát s Olaszország délnyugati részét.

Az apostoli levelek tematikáját lsd. az azonos nevű oldalon.

Az Apokalipszis témáját lsd. az Apokalipszis c. oldalon.