Utolsó idők
Armageddon






A két olajfa

A testi és a szellemi Izrael.

Az a zsidó, aki belsőképpen az: a szívnek a lélekben való körülmetélése, az igazi körülmetélkedés – írja Pál a Rómaiakhoz írott levelében (2:29) (lsd. még V Móz 10:16; Jer 4:4). Bár ennek az igehelynek a szövegkörnyezetéből kitűnik ugyan, más célzattal s más közönségnek írja ezt Pál, mint ahogy ezt mi most itt kiemelve szövegkörnyezetéből, felütésül említjük, s amely így önmagában is megállja a helyét indításul témánk fejtegetéséhez. Lehetne ez akár mottónk is ezúttal!

A megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, amíg a pogányok teljessége bemegy – írja Pál (Róm 11:25; lsd. még Lk 21:24). Isten nem vetette el Izraelt, melyet eleve ismert. (2. vers) A kegyelemből való választás szerint megtart egy maradékot. (5. vers) Azért keményíttettek meg, hogy esetük folytán az üdvösség a pogányoké lehessen. (7. 11. versek) Esetük, veszteségük épp teljességük lesz. (12. vers) Izrael elvettetése a világ megbékélése, felvétele pedig élet lesz a halálból. (15. vers) Mert Isten ismét beolthatja őket, amennyiben nem hitetlenek. (23. vers) Ha azok, akik nem tartoztak a test szerint való Izraelhez, tehát a vadolajfából valók a szelíd olajfába beoltattak, a szelíd olajfából valók annál inkább beoltathatnak a saját olajfájukba. (24. vers) Isten elhívása megbánhatatlan. (29. vers) (lsd. még 2Kor 3:16)

A 2 olajfára (1 olajfa 2 ága) Zakariás könyve a következő értelmezést adja: az olajjal felkenettek, akik az Úr mellett állnak (4:3, 11, 12, 14). A Jelenések könyvében a 2 olajfa a 2 tanúbizonyságot (2 próféta) szimbolizálja, akik Isten előtt állnak (11:3-4, 10). Egyúttal reprezentálják a 2 gyertyatartót (Jel 11:4), melyek a testi és szellemi Izrael lehet, a Jel 1:20 figyelembevételével, ahol a gyertyatartó, mint szimbólum gyülekezetet testesít meg. A Zak 4:2-ben szereplő arany gyertyatartó, feltehetően Izrael.

A gyertyatartón lévő 7 szövétnek az Úr szemei (Zak 4:2, 10). A Jelenések könyvében hasonló motívum jelenik meg: a 7 szem Isten 7 lelke (5:6); a 7 tűzlámpás Isten királyiszéke előtt, Isten 7 lelke (4:5; 1:4).




Utolsó idők

Honlapkészítés